Rabok legyünk, vagy szabadok?

Kedves Olvasó, ha most jársz itt először, kezdd alulról, az első cikkel!

Rabok legyünk, vagy szabadok?


„Föl, föl, ti rabjai a földnek.”
Internacionálé

Budapesten, az Örs Vezér terén két bevásárlóközpont is található, egy (felújított, átépített) régi, meg egy új. Ezt a kettőt egy gyalogoshíd köti össze, amely a HÉV-végállomás fölött ível át, s ahonnan pompás panoráma, szinte mindent átfogó kilátás nyílik az egész térre. Ha az ember reggel hét és nyolc óra közt oda fölmegy, olyan látvány tárul eléje, amilyen máshol aligha. Amikor megérkeznek a zsúfolt vonatok, az embertömeg szinte kiszakad belőlük, majd oly sűrűn hömpölyög tova, hogy szemközt közlekedni egyszerűen lehetetlen. Aki ezt mégis megkísérelné, azonnal meg fogja érteni azokat a régi diktátorokat, akik fejvesztve menekültek, mikor a tömeg megindult ellenük. Ez a mai, mindennapi tömeg azonban nem akar elzavarni senkit; a saját túléléséért küzd, napról-napra. És mindig hét és nyolc óra között, nem korábban, és nem később. Munkaadóik (akiket hívhatnánk nyugodtan kizsákmányolóiknak is) ragaszkodnak a kötött munkaidőhöz, nem engednek belőle jottányit sem. Pedig a józan ész azt diktálná, hogy az internet korában minél több munkahelyet tegyenek át a dolgozó otthonába, hiszen otthon is el tudja végezni ugyanazt a munkát, s a kapcsolattartás sem probléma többé. Mégsem teszik ezt meg, pedig minden gazdasági szereplő a költségei csökkentését tartja az egyik legfontosabb tényezőnek.
Vajon miért nem? A válasz pofonegyszerű: a fegyelem megtartása miatt. Ha ugyanis otthon dolgoznának az alkalmazottak, akkor csak a munkájukat adnák el némi készpénzért cserébe, így azonban az idejüket is, és azon keresztül a személyiségük, az életük nagy részét is. Pedig, képzeljük csak el, milyen jó volna, ha nem kellene szabadságot kivenni csak azért, mert jön a szerelő, mert a gyerek beteg (ma már ezért is sokan inkább szabadságot vesznek ki, mert magáncégnél köztudottan nem lehet betegállományba menni), vagy más, kikerülhetetlen elintézendő miatt. Vagy ha nem minden intézmény és bank, patika stb. ugyanabban az időben tartana nyitva, hanem mondjuk az egyik fiók kora reggel és este, a másik napközben. Jelen állapot szerint, ha valaki reggel nyolctól este hatig dolgozik – és hányan vannak ilyenek! –, az gyakorlatilag teljesen esélytelen arra. hogy egy banki ügyet személyesen elintézzen.
Mégsem így szervezik a munkát sem a bankok, sem a hivatalok, pedig még a piaci érdekeik is ehhez fűződnének. Első pillantásra ez talán megmagyarázhatatlannak tűnik, mégsem az.
Egyik tanítványom – rendkívül éles eszű, kritikus elméjű fiatalemberről van szó – tizenkilenc éves korában, miután megkezdte egyetemi tanulmányait, a következőképpen értékelte a társadalmi helyzetet: „Tanár úr, úgy veszem észre, hogy ebben az országban a lakosság egy százaléka szívatja a többit.” Talált. Hozzáteszem rögtön, hogy a többi országban sincs ez másként, csak a „fejlettebb” helyeken kicsit intelligensebben csinálják, az elmaradottakon meg durvábban.
Abban, ugye, bizonyára egyetértünk, hogy ameddig a tömeggel hömpölyögsz reggelente, addig nem lehetsz szabad, addig rab vagy, rabja vagy másoknak. Persze nem arról van szó, hogy ne menj sehová csúcsforgalomban, hanem arról, hogy másoknak kell engedelmeskedned, az ő előírásaikat kell teljesítened; hogy nem késhetsz és nem tehetsz mást, mint amit mondanak, mert különben kirúgnak, megbüntetnek, stb. Függő viszonyban vagy velük, tőlük függsz, tehát nem vagy független. Pedig a függetlenség az egyik legfontosabb cél, amit az embernek el kell érnie az életben. A másik a szabadság; hogy a kettő közt mi a különbség és miként viszonyulnak egymáshoz, arra később visszatérünk.
Természetesen a megoldás nem az, hogy azonnal lépjél ki a munkahelyedről, hisz akkor kereset nélkül maradsz, és a pénztelenség ismét csak függővé és kiszolgáltatottá tesz. A szabadságot csak akkor érheted el, ha megértél rá. És ez az érési folyamat csak most kezdődik.
Hagyjuk most már a munkahelyet, nézzük inkább, mit is csinálsz a szabadidődben. Ahhoz tudniillik, hogy éretté válj a szabadságra, előbb a magánéletedet kell megszabadítanod a min-dennapi béklyóktól, s ha ez megtörtént, a többit már egyszerűen ledobhatod magadról, mint egy rossz koloncot.
Nos, mivel töltöd a „szabadidődet”? Azért tettem idézőjelbe, mert – tisztelet a kivételnek – az emberek döntő többségének vagy nincsen szabadideje, vagy nem tud vele mit kezdeni. Kedvenceim például a társkereső hirdetések, ahol gyakran szerepel a következő kitétel: „a szabadidő eltöltése céljából”. Hát mi ez, ha nem annak beismerése, hogy az illető képtelen kezdeni valamit a szabadnak vélt idejével?
Tehát mivel töltöd? Sorolom: eljössz a munkából, vásárolni mész arra a helyre, ahova szoktál, mert ott valami olcsó, vagy jó, vagy egyéb okból. Aztán találkozol a barátoddal, barátnőddel. Aztán hazamész, házimunka. Aztán tévé. Vagy internet, a szórakoztató szájtok. Lehet ezt variálni némi szükséges ügyintézéssel, bármi egyébbel. Hétvégén mozi, strand, kirándulás. És szinte mindig ugyanazon az útvonalon mész haza. Igyekszel, mert ha későn érsz, úgy érzed, vesztettél valamit. Hogy nem lesz meg ma az az ötórányi rabság otthon. Mert bizony, otthon ugyanolyan rab vagy, mint a munkahelyeden. A szokásaid és a félelmeid rabja. És amikor kitelt az az öt óra, holtfáradtan lefekvéshez készülődsz, és sajnálod magad, mert nem vagy boldog. Pedig fogalmad sincs – nem is lehet – mi az a boldogság.
Valamikor 1972 tájékán az akkori NDK-ban az új pártfőtitkárnak, bizonyos Erich Honeckernek zseniális ötlete támadt: zsebkendőnyi üdülőtelkeket kezdett osztogatni a dolgozóknak. Aki rendesen viselkedett a munkahelyén, kapott egyet. Mehetett salátát kapálni. Aztán egy-két év múlva, ha addig sem volt vele probléma, kapott egy kis faházat is, persze csomagolva, neki kellett összeállítani. Fizetnie nem kellett semmiért sem. Mi volt ebben az üzlet Honeckernek? Az, kedves barátaim, hogy innentől fogva pontosan tudta, hogy Müller tisztviselő hol van és mit csinál. Nem kellett kémek ezreit utánaküldenie, vajon melyik kocsmában beszél a rendszer ellen, hanem elég volt egyet a Müggelsee-re, hadd röhögjön, hogy a népek a suttyom-politizálás helyett a saját termésű murokrépáikkal arcoskodnak a kerítés tövében.
Nos, ha megboldogult Honecker elvtárs látná, hogyan figyel ma a Nagy Testvér, bizony rögvest megütné a guta a sárga irigységtől! Ma nemcsak azt tudják rólad, hol vagy és mit csinálsz, hanem azt is, miről beszélsz, sőt azt is, mire fogsz gondolni a jövő héten ilyenkor. Ahogyan politikai elemzők mondanák: a médián keresztül „tematizálják a közbeszédet”.

Ha boldog akarsz lenni, ahhoz először szabadnak kell lenned.
Ha szabad akarsz lenni, először tudnod kell, mi a szabadság.

Mi a szabadság? A szabadság azt jelenti, hogy kezedbe veszed a saját sorsodat, nem teszed függővé immár senkitől és semmitől, és csak azt engeded magadhoz, aki te jónak látsz, és aki megérti, hogy tőled csak kérhet, de nem követelhet.

A szabadság ugyanakkor a rabság biztonságának elvesztése!

Tedd föl tehát a kérdést magadnak, akarsz-e szabad lenni? Képes vagy-e rá? Ez lesz életed eddigi legfontosabb döntése. Az eddigiek – iskolák, pályaválasztás, házasság, válás, stb. – mind-mind sablondöntések voltak, amiket mindenkinek meg kell hoznia. A szabadságról szóló döntést csak nagyon-nagyon kevesen hozzák meg.

Ha pedig igent mondtál mindkettőre, vedd tudomásul, hogy ráléptél egy útra, aminek a legelején tartasz. Ha végigmész rajta, szabad leszel. És ha szabad leszel, ráléphetsz a következő útszakaszra, arra, amely a boldogságoz vezet. Ezek az utak azonban nem könnyűek, mert szilárd kitartás kell hozzájuk. Ha az nincs, úgy jársz, mint Szuper Márió, amikor hirtelen lezuhan és gémóver van.

Gyakorlat: nézd meg, hányféle útvonalon juthatsz haza a munkahelyedről, és szép sorban próbáld ki mindegyiket. Érdekes dolgokat fogsz tapasztalni. Ha kis faluban laksz, és ez számodra lehetetlen, akkor hazafelé ne ott állj meg ahol szoktál, ne ott vásárolj, hanem máshol. Még akkor is ha a másik boltossal nem vagy jóban… Meg fog lepődni!

Ha bármi gondotok vagy kérdésetek van, írjátok meg a legyboldog@lajt.hu –ra. Aki az email-címét megküldi, az olyan információkra is szert tehet, melyeket itt nem közölhetek a blog nyilvános mivolta miatt.

A következő cikk július 8-adikán, kedden fog megjelenni a blogon. Estefelé már olvasható lesz, címe: Ki vagyok én?